Secuii îşi joacă autonomia între inimă şi portofel

Un text scris împreună cu Remus Radu, în 2007, după vreo şase-şapte zile de stat prin Secuime. Textul a fost publicat, în versiunea tipărită a Cotidianului, şi în română, şi în maghiară (ca şi în această postare), o premieră pentru presa centrală de atunci.

*

Ce vor secuii de la referendumul lor privitor la autonomie? Secuii insisi par divizati: unii se gindesc la gloria de altadata si atit, altii vor autonomie doar in masura in care o pot transforma in bunastare.

Aproape o mie de persoane, voluntari, au batut cele trei judete cu populatie maghiara incercind sa stringa voturi pentru raspunsul la urmatoarea intrebare: „Ca locuitor al localitatii …, doriti ca Tinutul Secuiesc sa primeasca statut autonom si aceasta localitate sa faca parte integranta din acest tinut?“ – cu variante de raspuns „Da“ sau „Nu“. Actiunea a fost organizata de Consiliul National al Secuilor, o ONG infiintata expres pentru a initia dezbateri cu privire la autonomia teritoriala a secuilor, si a costat un miliard de lei, bani strinsi din donatii. Referendumul a inceput in decembrie anul trecut si se va incheia la sfirsitul lui martie. Csaba Ferenc, vicepresedintele organizatiei, a estimat ca numarul celor care vor vota va fi de aproximativ 150-200 de mii de cetateni, adica in jur de 30-40% din populatia maghiara a Tinutului Secuiesc. „Referendumul are scopul de a constientiza secuii de nevoia autonomiei. E un bun prilej de dezbatere la nivel comunitar“, spune liderul CNS. Nu s-au inregistrat incidente majore. Majoritatea romanilor le-au inchis usa in nas echipelor cu urna mobila. Cel mai sonor episod s-a petrecut la Sfintu Gheorghe, unde locatarii unui bloc au iesit cu totii in fata imobilului si au cintat „Noi sintem romani!“

Autonomia – la firul ierbii

In Tinutul Secuiesc, loc unde auzi rar claxoane de masini si niciodata manele, autonomia nu se bucura de consens in rindul oamenilor simpli, daramite in rindul elitei politice maghiare. Pentru Kelemen Arpad, 52 de ani, proprietar a zece hectare de teren in comuna Tufalau si taximetrist de ocazie prin Sfintu Gheorghe, durerea cea mare e alta. Ce-o sa faca el cu cei 30 de porci, ca noile norme sanitar-veterinare il obliga sa-i vinda doar unui procesator, daca sa mai cultive griu pe care sa-l dea tot la pret de nimic sau sa puna in pamint „saminta de altceva, dar ce anume?“. Pentru Barna Nagy, inginerul-sef de la Salina Praid, dezvoltarea zonei n-are de-a face cu autonomia etnica: „Fondurile europene, numarul de proiecte reusite, buna gestionare a lor, aicea-i tot secretul!“

Un sustinator al autonomiei este Barta Csaba, 39 de ani, din comuna Ocland, judetul Harghita. Fost sofer de autocar, el are acum propria firma de transport – face curse intre Baraolt si Budapesta – si administreaza singura pensiune agroturistica pe raza a sapte comune. „De ce trebuie sa pierd doua-trei zile de stat la coada prin Bucuresti, pentru clasificarea pe stele a autocarelor, asta nu s-ar putea face si la Odorhei?“

Din acest tumult al judecatilor izvorite mai degraba din inima decit din aritmetica faptelor, ni se arata un fir rosu, un adevar rostit doar pe la seminarii: guvernele postdecembriste au intirziat descentralizarea pe principiul regiunilor de dezvoltare. Aceasta intirziere a facut ca solicitarea de natura etnica a secuilor sa para majoritatii o castana fierbinte si le-a intarit unor minoritari convingerea ca autonomia pe criterii etnice e singura solutie pentru dezvoltarea locului.

Doua variante ale autonomiei

Asa cum o vede UDMR, autonomia presupune ca prioritate trebuie sa aiba modernizarea regiunilor, prin urmare si a Tinutului Secuiesc, care altfel risca sa se periferizeze si mai mult. UDMR si-a construit conceptia pe structura fondurilor europene alocate dezvoltarii regionale si vrea ca una din regiuni sa fie creata in cadrul hotarelor traditionale ale Tinutului Secuiesc, integrata in conceptia nationala de dezvoltare regionala a Romaniei. O a doua componenta a strategiei UDMR este asa-numita autonomie culturala.

Cea de-a doua abordare este cea a CNS, pentru care s-a si organizat actualul referendum. CNS vrea sa obtina o autonomie pe criterii etnice si pentru aceasta a chemat secuii la vot. Pentru profesorul de politologie Gabor Kolumban, de la Universitatea Sapientia, modelul propus de CNS este depasit: „Daca privim in urma la ultimii zece ani, vom vedea ca nu s-au nascut proiecte regionale. Regiunile de dezvoltare nu au coeziune sociala. E vorba doar despre bani si pozitii, iar orasele si judetele se bat pentru acestea. Modelul propus de CNS nu corespunde tendintelor sociale de azi, in primul rind globalizarii si societatii informationale. De cealalta parte, conceptia UDMR eludeaza prea mult principiul etnic. Problema lor majora e ca sint prinsi intr-o capcana: discursul fata de votanti este unul etnicizant, dar cel folosit in dezbaterea europeana despre dezvoltarea regionala nu e construit pe acest principiu-pilon“.

Secuii – precum razesii

Punctul central al intregii dezbateri este sacralitatea unui trecut, nostalgia dupa Tinutul Secuiesc. Acest trecut a insemnat o anumita libertate, secuii nu plateau dari imparatului, erau aparatorii granitelor si se bucurau de un statut special, precum razesii din Moldova. Pe nostalgia acestei sacralitati este construit intregul discurs autonomist al Tinutului Secuiesc. Prezentul arata, mai ales prin sate, la fel ca in orice parte a tarii: mici proprietari ce-si vind bucatile de padure ca sa-si faca loc in fiece dimineata la circiuma, comunele golite de tinerii plecati in strainatate. Orasele pastreaza vitrine prafuite exact ca inainte de ’89 – Tirgu Secuiesc, cladiri in paragina – Gheorgheni, abia in cele mai mari, Miercurea-Ciuc, Sf. Gheorghe, Odorheiul Secuiesc, viata pare sa pulseze mai ales prin cele mai vizibile doua motoare economice ale prezentului – circiumile si bancile.

Nu exista o descriere exacta a cadrului in care sa functioneze autonomia etnica. Antropologul Jozsef Gagyi, de la aceeasi Universitate Sapientia, e sceptic cu privire la beneficiile autonomiei. „Cred ca ar fi mai rau decit acum, pentru ca nu pot sa imi imaginez cum vor coopera in cadrul unei autonomii oamenii de afaceri sau politicienii locali. Ati auzit cumva sa existe o societate civila in Secuime, stiti cumva de gesturile lor publice?“

Argumentele autonomistilor

Argumentele secuilor sint in principal trei. In primul rind, unul de natura economica, legat de resursele naturale ale Secuimii, de faptul ca statul roman raspunde de ele si ca exploatarea lor nu e facuta la nivel regional, ci central: mine, ape minerale, paduri etc. Secuii considera ca e normal ca resursele sa fie gestionate de locuitorii zonei si cred ca regionalizarea le da sansa ca banii pentru exploatarea acestor resurse sa fie mai bine reinvestiti.

Al doilea argument al autonomistilor este ca o federalizare fiscala ar aduce mai multi bani administratiilor locale, spre deosebire de situatia actuala, cind, cred ei, ajung prea multi bani la Bucuresti. Daca ar fi autonomie, atunci s-ar plati mai multe taxe deoarece disponibilitatea secuilor de a plati taxe va fi mai mare decit in situatia actuala, cind exista o pondere prea mare a evaziunii fiscale, a pierderilor datorate economiei gri si negre. Alt argument se refera la cheltuieli: daca serviciile locale ar fi finantate din bugete locale, atunci comunitatile locale ar fi mult mai atente la cum cheltuiesc banii pentru aceste servicii (educatie, sanatate etc.), iar cei responsabili ar fi mai atenti la pierderi, ceea ce ar duce la o eficientizare a serviciilor.

Mitul scurgerii de resurse

Un studiu intocmit de Societatea Academica Romana in vara anului trecut arata ca spatiul secuiesc este sub media pe tara intr-o ierarhie a veniturilor proprii pe cap de locuitor si ca traitorii acestei zone primesc de la centru, prin redistribuire, mai mult decit platesc. „Daca excludem Muresul, cele doua judete nu sint mult peste media Moldovei ca incasari la bugetele locale. Cum aceste venituri proprii ale autoritatilor locale includ impozitele pe terenuri, cladiri, vehicule, precum si cota-parte fixa din veniturile cetatenilor cu loc de munca din circumscriptia respectiva, ele constituie cea mai buna masura a fortei economice reale a unei regiuni. Fara aceste venituri, autoritatile locale fie nu au cu ce sa finanteze serviciile locale, fie depind de transferurile speciale prin intermediul bugetului national, adica au autonomie scazuta. Cota de impozit pe veniturile personale este folosita din 1999 de Ministerul Finantelor pentru procesul de echilibrare financiara: conform unei formule precizate de lege, judetele si localitatile unde acest impozit, socotit pe cap de locuitor, este mai mic primesc automat sume mai mari prin transferuri de la centru. Tinutul Secuiesc depinde masiv de aceste transferuri de redistributie, ca mai toate judetele tarii, cu exceptia primelor sapte judete prezentate in grafic si a municipiului Bucuresti. Cel mai mult depinde Harghita, care, de la 58 de euro/locuitor din venituri proprii, ajunge la 181 de euro/locuitor venituri totale. Harghita se numara astfel printre judetele cel mai puternic subventionate, alaturi de Vrancea, Suceava, Botosani, Salaj, Tulcea. „Cu alte cuvinte, plecarea de resurse de aici catre alte zone este un mit al politicianismului regionalist“, se arata in studiul semnat de cercetatorul Sorin Ionita.

„Fara autonomie, am avea soarta sasilor!“

Imre Fodor, presedintele CNS si fost primar al Tirgu-Muresului, se arata convins ca, fara autonomie, maghiarii din Ardeal ar avea soarta sasilor. „Populatia maghiara din Ardeal scade anual cu aproximativ 30 de mii de locuitori. Am trait zi de zi exodul sasilor. Maghiarii ardeleni se imputineaza de la an la an. Pleaca tot mai multi si atrag dupa ei si mai multi. Acest proces nu poate fi oprit decit de niste forme de autonomie care sa ne ajute sa ne pastram identitatea.“

Nu stim cum ar functiona o autonomie in Secuime pentru ca nu a mai existat, nuanteaza Smaranda Enache, copresedinte la Liga Pro Europa din Tirgu-Mures, dar daca ne uitam la alte modele de autonomie din Europa, atunci am putea aproxima fortele care se descatuseaza. „Oricit de odioasa este pentru public paralela cu Tirolul de Sud, ea exista. Si acolo au plecat in masa vorbitorii de limba germana, si acolo au existat imigratie, un nivel de trai mai scazut, saracie si o situatie asistentiala de la Roma pina cind a aparut aceasta autonomie benefica nu doar unui singur grup, vorbitorilor limbii germane care au cerut autonomie, dar si pentru comunitatea ladina, foarte restrinsa numeric, si cea italiana care traieste acolo. Ceea ce gasesc eu ca este important e ca decizia s-a mutat de la Roma la Bolzano.“

Caruta inaintea boilor

Profesorul Kolumban opineaza ca Tinutul Secuiesc trebuie proiectat in cadrul unei structuri de dezvoltare regionala, dar nu pe criterii etnice. Avind in vedere ca Tinutul Secuiesc este o constructie premoderna, adica aparuta cu mult inaintea statelor natiuni, regiunea are implicit o anumita autonomie, functioneaza ca o constructie de sine statatoare. Politologul spune ca, fara romani, aceasta autonomie nu are nici o sansa de izbinda. Dar cita sustinere poate avea o astfel de viziune? „Am sustinut mereu aceste idei, dar fara succes, asa ca in 2000 am parasit viata politica. Am vazut ca nu am sustinatori, mi-am dat seama ca cele doua conceptii dominante, opuse, consuma atitea energii si absorb atitea resurse umane incit nu mai e loc si de o alternativa precum cea propusa de mine“, adauga el. Autonomistii spun ca o regiune autonoma i-ar obliga pe oameni sa colaboreze. Kolumban crede ca procesul ar trebui sa fie invers: oamenii sa colaboreze mai intii si apoi sa isi construiasca un proiect regional comun. Altfel, va fi impusa o suprastructura care va naste institutii noi, pozitii noi, interese noi cu potentialul conflictual de rigoare. „E nevoie de o dezvoltare organica. Secuii isi rezolva bine problemele, au relatii cu economia romaneasca, cu politica romaneasca, cu politica din Ungaria, deci “se descurca”, cum ar spune romanii. Daca acestei stari ii vom suprapune insa o autonomie, un nou sistem institutional, acesta va restructura societatea secuiasca si va ingradi autonomiile existente deja la nivel social.“

„Autonomia n-o sa munceasca in locul nostru“

Janos Kurko, proprietar de hoteluri si de spatii comerciale in Secuime, crede ca beneficiile autonomiei sint, in primul rind, o chestiune sentimentala, de confort identitar, si abia apoi de natura economica. Si Kurko sustine ideea ca autonomia ar creste ritmul de dezvoltare a regiunii prin aceea ca ar descatusa energiile secuilor: „Asta nu inseamna ca autonomia o sa gindeasca in locul nostru, ca o sa munceasca in locul nostru, ca o sa scoata deseurile din Olt, ca o sa dea foc la pirloaga de pe cimpuri, asa cum nu fac acum locuitorii nici din Secuime, nici din afara ei. Altfel spus, autonomia nu e un acoperis pentru defectele noastre, poate fi, cel mult, o undita, un instrument, dar nu solutia perfecta si suficienta. Dar au totusi secuii ceva al lor, un atribut dovedit de solidaritatea din timpul inundatiilor. S-au ajutat unii pe altii, asa incit, la doar citeva saptamini dupa trecerea apelor, presedintele Basescu remarca faptul ca drumurile, portile, gardurile au fost reparate, fara ca localnicii sa astepte ajutorul cuiva de departe“.

Smechereala transetnica

Unul din cele mai des invocate argumente de catre promotorii autonomiei este starea istorica deplorabila a drumurilor. Lucrurile par sa se schimbe, pe ici, pe colo. Anul trecut a fost refacut drumul dintre Tirgu-Mures si Odorheiul Secuiesc, fapt ce a impulsionat si afacerea lui Robert A. Roth, 28 de ani, patronul unei firme turistice din Odorheiul Secuiesc: „Pina in 2006, aveam strazi foarte proaste. Nu stiu de ce a trebuit sa asteptam, ca doar in doua luni au facut o parte din drumurile de aici, iar afacerea mea s-a dublat. Autonomia ar insemna un plus de dezvoltare pentru toata Romania, fiecare regiune si-ar putea exploata exotismul, ciudateniile, dar acestea sint cunoscute in intimitatea lor doar de cei care traiesc in regiunea respectiva. Nu avem nici mitraliere, nici nu o sa cerem pasaport romanilor ca sa vina in Secuime, astea sint idei nascute din ce ni se varsa prin televizor. Proba cea mai puternica e buna colaborare intre firmele din restul tarii si partenerii din Secuime“. Cu sau fara autonomie, zona pare sa cunoasca un dezghet investitional, o data cu intrarea tarii in UE, ne anunta acelasi Roth: „30 de firme britanice au intrat in Odorhei de la sfirsitul anului trecut si sint concentrate indeosebi pe imobiliare“.

Zsolt Szatmary, patron al unei firme care pune acoperisuri in tot Muresul, crede ca nu lipsa autonomiei blocheaza prosperitatea Tinutului Secuiesc, ci in primul rind o anumita atitudine fata de afaceri. „Metehnele dobindite in comunism sint prezente si la secui, si la romani: neseriozitatea, strategiile de-a amina plata datoriilor sau politica lui “lasa-ma ca sa te las”. Defectele astea nu se vor schimba prin autonomie!“, spune Szatmary.

Ce este Consiliul National al Secuilor

„Dupa Congresul UDMR din 2003, asa-zisa linie crestina, radicala, a iesit practic din Uniune. Asa a luat fiinta Consiliul National Secuiesc, o asociatie civica diferita de Uniunea Civica Maghiara, care se revendica drept formatiune politica, o alternativa la UDMR. Noi ne-am constituit cu un singur scop, respectiv de a revendica autonomia Tinutului Secuiesc. Ne-am propus ca prin metode democratice si legale sa revendicam autonomia pentru ca peste tot in Europa numai acolo a avut succes aceasta revendicare unde ea a fost clara, unde opinia publica a stiut exact ce anume se cere“, spune Imre Fodor, presedintele CNS, fost primar al Tirgu-Muresului.

Discriminari gratuite si inutile

Cum ar putea statul roman sa sporeasca loialitatea comunitatii secuiesti? Citiva dintre interlocutorii nostri vorbesc despre situatii perfect evitabile, in care ei, ca maghiari, se simt discriminati in mod gratuit si inutil.

Janos Kurko da un exemplu in aparenta minor: „Spuneti-mi, ce mare smecherie ar fi ca in fiecare an, la discursul de Anul Nou, dupa urarea adresata romanilor, presedintele sa spuna si: Boldog Uj Evet kivanok!, adica La multi ani! in limba maghiara!? Nu e, dar iti trebuie curaj pentru asta“.

Imre Fodor, presedintele CNS, vorbeste despre numele scolilor si despre componenta Comisiei administrative a judetului Mures: „In Tirgu-Mures sint 13 scoli generale. Una poarta numele lui Friedrich Schiller, alta a Europei, iar restul poarta numele unor personalitati romane. Desi jumatate din locuitorii orasului sint maghiari. Un alt exemplu: in perioada 1996-2000, Comisia administrativa a judetului Mures avea 27 de membri, doi din oficiu, restul numiti prin concursuri profesionale. Dintre toti numai eu eram maghiar. Restul de 26 erau toti romani. Vi se pare normal? Eu nu spun ca noi am fi mai destepti decit romanii, dar credeti ca ungurii din Ardeal sint de 27 de ori mai prosti decit romanii?“, Imre Fodor, presedinte CNS.

 A székelyek autonómiája: a harc a szív és a pénztárca között folyik

Mit várnak a székelyek az autonómia-népszavazástól? Ebben a tekintetben, úgy tűnik, maguk a székelyek is megoszlanak: egyesek csupán a régi dicsőségre vágynak, míg mások csak abban az esetben akarnak autonómiát, ha az jólétüket szolgálná.

Közel ezer önkéntes járta be a három, zömében magyar lakosságú megyét, miközben szavazatokat próbáltak gyűjteni a következő kérdést illetően: « Mint …. település lakosa, akarja-e Ön Székelyföld autonómiáját és azt, hogy ez a település Székelyföld része legyen?» A feleletek lehetséges változatai: « Igen » vagy « Nem ». Az akciót a Székely Nemzeti Tanács szervezte, és egymilliárd lejbe került, amit adományokból gyűjtöttek össze. A népszavazás tavaly decemberben kezdődött el, és ez év március végén fog befejeződni. A szervezet alelnökének, Ferenc Csabának becslése szerint a szavazati jogukkal élő állampolgárok száma hozzávetőlegesen 150–200 ezer lesz, azaz Székelyföld magyar lakosságának körülbelül 30–40%-a. „A referendum célja tudatosítani a székelységben az autonómia szükségességét” – mondja a SZNT-vezér.

Nem voltak jelentős összetűzések, bár a románok nagy része becsapta az ajtót a mozgóurnákkal jelentkező csapat előtt. A leghangosabb esemény Sepsiszentgyörgyön következett be, ahol egy tömbház lakói kiálltak mindannyian a ház elé és ezt énekelték: „Mi románok vagyunk!”.

Hajszálon függő autonómia

A Székelyföldön az autonómiát az egyszerű emberek körében sem övezi feltétlen egyetértés, hát még a magyar politikai elit soraiban! Az 52 éves Kelemen Árpádot, akinek tíz hektárnyi földtulajdona van Cófalva községben, és taxisofőrként dolgozik Sepsiszentgyörgyön, mindenekelőtt más foglalkoztatja. „Mit fog majd ő tenni azzal a 30 disznóval, amikor az új állat-egészségügyi normák szerint csak a feldolgozónál értékesítheti őket, aztán meg hogy termeljen-e még búzát, amit ugyanolyan semmi árért fog eladni, vagy vessen a földbe másféle magot, de mit?”. Nagy Barna, a parajdi sóbánya főmérnöke számára a térség fejlődésének semmi köze az etnikai autonómiához: „Az európai pénzalapok, a sikeres projektek száma és ezek ésszerű kezelése, itt rejlik a titok nyitja!”

Az autonómia egyik híve a 39 éves, oklándi (Hargita megye) Barta Csaba. A volt autóbuszsofőrnek mára saját személyszállító cége van – Barót és Budapest között közlekedik – és az övé az egyetlen falusi turistapanzió a hét községnyi területen. „Vajon miért kell két-három napot sorban állással töltenem Bukarestben a buszok csillagok szerinti besorolásával? Nem lehetne ezt megoldani Udvarhelyen is?”

A gondolkodásmódok eme kavalkádjából, amely inkább a szívekben, mintsem a matematikai pontosságú tettek mezején fogant meg, számunkra egy dolog világos: a ’89 decembere utáni kormányok késleltették a régiók fejlesztésének elvén alapuló decentralizációt. Ez a késlekedés az oka annak, hogy a székelyek etnikai természetű kérését az a hit táplálja, miszerint az etnikai autonómia az egyetlen lehetséges megoldás a terület fejlesztésére.

Az autonómia két vállfaja

Az RMDSZ meglátása szerint, az autonómia feltételezi a régiók korszerűsítésének elsőbbségét, így a Székelyföldét is, amely e nélkül még inkább elmaradottá válik. Az RMDSZ a régiók fejlődésére előirányzott strukturális pénzalapokra támaszkodva dolgozta ki koncepcióját és azt szeretné, ha ezen régiók egyike Románia nemzeti területfejlesztési koncepciójába ágyazódva ugyan, de a Székelyföld hagyományos határain belül húzódna.

Az SZNT etnikai kritériumokra támaszkodó autonómiát akar, ezért hívta a székelyeket az urnákhoz. Kolumbán Gábor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem politológus tanárának véleménye szerint, az SZNT által javasolt modell túlhaladott: „Ha visszatekintünk az eltelt tíz évre, látni fogjuk, hogy nem születtek regionális projektek. A fejlődő régiók nem rendelkeznek társadalmi kohézióval. Az SZNT által javasolt modell nem felel meg a mai társadalmi törekvéseknek, elsősorban a globalizációs és informális társadalmi irányzatoknak. Másfelől, az RMDSZ felfogása túlontúl megkerüli az etnikai problémát. A fő gond itt az, hogy csapdába kerültek: a választóknak szánt diskurzus etnicizáló, de a regionális fejlődéshez kapcsolódó európai szónoklat nem épül ugyanerre a tartópillér-elemre”.

A székelyek – mint szabadparasztok

A tárgyalások központjában a szakrális múlt, az egykori Székelyföld utáni nosztalgia áll. Ez a múlt egyfajta szabadságot jelentett, a székelyek nem fizettek adót a császárnak, ők védték a határokat és kiváltságosnak örvendtek. Erre a nosztalgikus szakralitásra épül az egész székelyföldi autonómia-diszkurzus. A jelen, különösen faluhelyen, éppen úgy néz ki, mint az ország bármelyik más részén: emberek, akik eladják tulajdonukban lévő csekély erdőrészüket, hogy cserében helyet kapjanak reggelente a kocsmában; községek, ahonnan eltűntek a külföldre menekült fiatalok. A városok éppen úgy őrzik a poros kirakatokat, mint ’89 előtt – Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson lerobbant épületek – csak a legnagyobb városokban – Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely – zajlik az élet, főleg ami a jelen két leglátványosabb gazdasági hajtómotorját illeti: a kocsmában és a bankokban.

Nem létezik az etnikai autonómia működési kereteit bemutató pontos leírás. Gagyi József, a Sapientia antropológusa szkeptikus az autonómia előnyeit illetően: „Azt hiszem, rosszabb lenne, mint most, mert nem tudom elképzelni, hogyan tudnának együttműködni egy autonómia keretein belül az üzletemberek vagy a helyi politikusok. Hallottak arról, hogy létezne a Székelyföldön civil társadalom? Tudnak-e valamit ezek tevékenységéről?”.

Az autonómia-pártiak érvei

A székelyek általában három elvet hoznak föl. Elsősorban egy gazdasági, a Székelyföld természeti kincseihez kapcsolódó érvet: a román állam rendelkezik velük, kitermelésük nem regionális, hanem központi szinten történik. A székelyek véleménye szerint az volna a természetes, ha ezeket a térség lakosai használnák fel, és azt hiszik, hogy a regionalizáció megteremti számukra a lehetőséget, hogy az erőforrások kitermeléséből származó pénzt hasznosabban fektessék be.

Az autonómia-pártiak második érve: egy pénzügyi föderalizáció több pénzt hozna a helyi közigazgatásnak a jelenlegi helyzettel ellentétben, amikor, mint gondolják, túl sok pénz kerül Bukarestbe. Ha autonómia lenne, több adót fizetnének, a székelyek adófizető képessége nagyobb lenne, mint jelenleg, amikor túlontúl magas az adócsalás és a fekete, illetve szürke piac által okozott veszteségek aránya. Egy másik érv a költségekre vonatkozik: ha a helyi szolgáltatásokat a helyi költségvetésből finanszíroznák, akkor a helyi közösségek sokkal nagyobb gondot fordítanának arra, hogyan költik el a pénzt ezekre a szolgáltatásokra (oktatás, egészségügy stb.), ugyanakkor az illetékesek jobban odafigyelnének a veszteségekre és mindez a szolgáltatások hatékonyságát segítené elő.

Az erőforrások elvándorlásának mítosza

A Román Akadémiai Társaság tavaly nyáron végzett egyik tanulmánya kimutatta, hogy a székelységben az egy főre eső saját jövedelem az országos értékek alatt maradt, és hogy ez a régió az újraelosztás során többet kap a központtól, mint amennyit fizet. „Ha Maros megyét nem számítjuk, a helyi költségvetési bevételekre vonatkozóan, a két megye nem sokkal haladja meg a moldvai középértékeket. Minthogy a helyi hatóságok saját jövedelmei magukba foglalják a telkek és épületek adóit, a közlekedési eszközökért fizetett adót, valamint az illető körzetben dolgozó állampolgárok állóalap-járulékát, ezek tudják a legjobban kifejezni egy régió valódi gazdasági kapacitását. Ezeknek a jövedelmeknek a hiányában a helyi hatóságok vagy nem tudják finanszírozni a helyi szolgáltatásokat, vagy a nemzeti költségvetés speciális juttatásaitól függnek, vagyis csak részleges autonómiával rendelkeznek. A személyi jövedelemadó hányadát a Pénzügyminisztérium, 1999-től, a pénzügyi egyensúly helyrebillentésére használja: egy törvény által előírt megfogalmazás szerint azoknak a megyéknek és településeknek, ahol az egy főre eső adó aránya kisebb, automatikusan nagyobb összegeket utalnak át a központból. A Székelyföld nagymértékben függ ezektől az újraelosztó átutalásoktól, éppen úgy, mint az ország majdnem minden megyéje. A leginkább függő helyzetben lévő megye Hargita megye, ahol a lakosok egyéni jövedelme 58 euró, míg az összjövedelem 181 euró lakosonként. Eszerint Hargita megye, Vrancea, Suceava, Botoşani, Szilágy, Tulcea megyékkel egyetemben, a leginkább támogatott megyék közé tartozik. Amint Sorin Ioniţă kutató tanulmányából kitűnik: „Ezek szerint az erőforrások „elvándorlása” innen más területek fele, tulajdonképpen nem más, mint regionalizáló politikai mítosz”.

Fodor Imre, az SZNT elnöke és Marosvásárhely volt polgármestere meg van győződve róla, hogy autonómia nélkül az erdélyi magyarok a szászok sorsára jutnának. „Az erdélyi magyar lakosság évente körülbelül 30 ezer lakossal lesz kevesebb. Naponta megéltük a szászok elvándorlását. Az erdélyi magyarság száma évről évre csökken. Egyre többen mennek el és egyre többeket visznek magukkal. Ezt a folyamatot nem lehet megállítani, csak olyan autonómia-formákkal, amelyek segítenek abban, hogy identitásunkat megőrizzük”.

„Nem tudjuk, hogyan működne egy autonómia a Székelyföldön, mert még nem létezett ilyen”, pontosít Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga társelnöke, de ha Európa más autonómia-modelljeit vesszük alapul, akkor elképzelhetjük: „Bármennyire is kifogásolja a nagyközönség a Dél-Tirollal vont párhuzamot, ez létezik. Onnan is tömegesen vándoroltak ki a németajkúak, ott is volt bevándorlás, alacsony életszínvonal, szegénység és a Rómától való függőségi helyzet, mindaddig, míg meg nem jelent az az autonómia-forma, amely nem csak azon németajkú csoport számára volt előnyös, amelyik az autonómiát kérte, hanem egy nagyon kis számú közösség, a ladin, valamint az ott élő olaszok számára is. Ami szerintem fontos: a döntés joga Rómából Bolzanóba helyeződött át”.

Ökrök elé a szekeret

Kolumbán Gábor adjunktus szerint a Székelyföldet regionális fejlődési struktúra keretein belül kell felépíteni, de nem etnikai kritériumok alapján. Figyelembe véve azt a tényt, hogy a Székelyföld újkor előtti felépítmény, vagyis jóval a nemzetállamok megjelenése előtti, a térség már rendelkezik egy bizonyos magától értetődő autonómiával és mint önálló építmény létezik. A politológus kifejti, hogy a románok nélkül ennek az autonómiának nincsenek esélyei a győzelemre. Milyen alapjai lehetnek azonban egy ilyen meglátásnak? „Mindig is ez volt a véleményem, de nézetem nem járt sikerrel, úgyhogy 2000-ben kiléptem a politikai életből. Láttam, hogy nincsenek támogatóim, rájöttem, hogy a két uralkodó, egymással ellentétes álláspont, annyi energiát és emberi erőforrást felemészt, hogy nem marad hely az általam javasolt alternatívának”. Az autonómia-pártiak azt tartják, hogy egy önálló, autonóm terület arra kényszerítené az embereket, hogy együttműködjenek. Kolumbán azt hiszi, hogy ezt a folyamatot meg kellene fordítani: előbb az embereknek kellene együttműködniük, és csak azután építhetnének ki egy közös regionális projektet. „Szükséges a szerves fejlődés. A székelyek jól kezelik problémáikat, kapcsolatban vannak a román gazdasággal, politikával és a magyarországi politikai élettel, vagyis »feltalálják magukat«, mint azt a románok mondanák. Azonban ha erre a helyzetre ráerőltetünk egy autonómiát, egy új intézményrendszert, ez újrarendezheti a székely társadalmat és megakadályozza a társadalmi szinten már létező autonómiák kibontakoztatását”.

„Az autonómia nem fog helyettünk dolgozni”

Kurkó János, szálloda- és üzlethálózat-tulajdonos szerint hogy az autonómia előnyei elsősorban érzelmi természetűek, identitásbeli kényelemből fakadnak és csak azután gazdasági vonatkozásúak. Kurkó is azt gondolja, hogy az autonómia a székelyek energiáinak felszabadítása által növelné a térség gazdasági fejlődését. „Ez nem jelenti azt, hogy az autonómia helyettünk fog gondolkozni, dolgozni, vagy hogy kitisztítja helyettünk az Olt medrét, tüzet gyújt a parlagon heverő mezőkön, mint ahogy azt most nem teszik sem a székelyek, sem a Székelyföldön kívül élők. Vagyis az autonómia nem ernyő, amely elfedi hibáinkat, nem lehet más, mint maximum egy horog, egy eszköz, de nem a tökéletes és mindenre elegendő megoldás. És mégis, létezik a székelyek körében valami, ami csak az övék, egyféle szolidaritás, melyet az árvizek alkalmával tanúsítottak. Akkor úgy segítették egymást, hogy csupán néhány héttel a vizek visszahúzódása után Băsescu államelnök megjegyezhette: az utak, kapuk, istállók mind meg voltak javítva anélkül, hogy az emberek valahonnan messziről segítséget vártak volna valakitől.

Gáncsok az etnikumon túl

Az egyik leggyakrabban felhozott érv az autonómia-pártiak részéről az, hogy az utak siralmas állapotban vannak. Úgy tűnik, a dolgok itt-ott változnak. A tavaly megjavították a Marosvásárhely és Székelyudvarhely közötti útszakaszt, ami a 28 éves Roth A. Robert, egy székelyudvarhelyi turisztikai cég vezetőjének üzletét is fellendítette: „2006-ig nagyon rosszak voltak az utcák. Nem tudom, miért kellett ennyit várni, hiszen csupán két hónap alatt megjavították egy részét az utaknak és nyereségem az üzleten megduplázódott. Az autonómia egész Romániára nézve fejlődést jelent, mindenik régió ki tudná használni saját egzotikumát, furcsaságait, mivel ezeket csak az ott élők ismerik igazán. Nincsenek géppuskáink, nem is fogunk útlevelet kérni a Székelyföldre látogató románoktól, ezeket a gondolatokat a televízión keresztül sulykolják belénk”. Autonómiával vagy anélkül, a térségben az EU-hoz való csatlakozással egyidőben valóságos beruházási megújulás tapasztalható, mondja Roth: „a múlt év végétől 30 brit cég érkezett Udvarhelyre és mindenekelőtt az ingatlanokra koncentrálnak”.

Szatmáry Zsolt, egy Maros megyei cég tulajdonosa úgy hiszi, hogy nem az autonómia hiánya gátolja Székelyföld fejlődését, hanem, elsősorban egy fajta, az üzleti életben tanúsított magatartás. „A kommunizmus alatt elsajátított gáncsok jelen vannak mind a székelyeknél, mind a románoknál: komolytalanság, a tartozásokat elnapoló magatartás vagy a tessék-lássék álláspont. Ezeket a hibákat nem oldja meg az autonómia!”.

Fölösleges és hiábavaló diszkrimináció

Hogyan tudná a román állam a székely közösség lojalitását növelni? Beszélgetőpartnereink közül néhányan tökéletesen elkerülhető helyzetekről beszélnek, amikor ők, magyarok hiábavalóan és teljesen fölöslegesen megkülönböztetetteknek érzik magukat.

Kurkó János egy látszólag lényegtelen példával hozakodik elő: „Mondja, megerőltetés lenne, ha az államelnök újévi beszédében a La Mulţi Ani! után Boldog Új Évet Kívánok!-kal köszöntene? Nem nagy dolog, de bátorság kell hozzá”.

Fodor Imre, másra hívja fel a figyelmet: „Marosvásárhelyen 13 általános iskola működik. Az egyiknek Friedrich Schiller a neve, a másiknak Európa, a többi román személyiségek nevét viseli, annak ellenére, hogy a város lakosságának fele magyar. Másik példa: 1996–2000 között Maros megye Közigazgatási Bizottságának 27 tagja volt, kettő hivatalból, a többit pedig szakmai versenyek alapján nevezték ki. Csak én voltam magyar. A többi 26 román volt. Önnek ez természetesnek tűnik? Én nem mondom, hogy mi okosabbak lennénk a románoknál, de azt hiszi, az erdélyi magyarok 27-szer butábbak, mint a románok?”– mondta az SZNT elnöke.

*